Reitinger és Langer lettek a Karancs királyai
Két keréken 23 perc és 19 másodperc, míg két lábon 26 perc és 35 másodperc szükségeltetett ahhoz az elmúlt vasárnap, hogy valaki a Karancs Királya legyen. Előbbit Reitinger Gábor (Vitalitás SE), míg utóbbit Langer Olivérnek (Zenit SE) érte el – ezzel ők lettek a hatodik alkalommal megrendezett Karancs Királya uphill verseny összetett győztesei.
Az „uphill” besorolás helytálló, hiszen néhány tíz méter híján csak emelkedőket tartalmaz a salgótarjáni Toyota Kakuk autószalon és a „Palóc Olümposz” csúcsán található kilátó közötti útvonal, melyet hegyikerékpárral vagy futva lehetett teljesíteni. Az ötletgazda Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesülethez tavaly csatlakozott első ízben a Zenit SE azzal a célzattal, hogy a rendezvény a futók számára is elérhető legyen. Mindkét sportágban igen erőteljes fellendülés tapasztalható néhány éve a sportesemények tükrében, így ezen a napon is több kerékpáros- és futó esemény is volt hazánkban. Ennek ellenére a szervezők elégedettek lehetnek, hiszen közel százan mérték össze tudásukat a különböző kategóriákban és korcsoportokban. A hegyikerékpárosok számára a rendezvény egyben a sorrendben tizennyolcadik Városi Bajnokság Sorozat idei második állomása is volt.
A fiatalabbak és a master korosztályok – akár kerékpárral, akár futva – „csak” az Elemér-forrásig versenyeztek, mely útvonal 3,0 kilométerére 205 méter szintkülönbség jut. Kerékpárosok között idáig ezt a távot Illés István (Salgótarjáni HKE) teljesítette a leggyorsabban, 2009-es eredménye 11:13 volt, míg a futók között a tavalyi első alkalommal Fehérvári Dániel (Dornyay SE) 13:21-et futott. Illés az idei évben is legyőzhetetlennek bizonyult, bő fél perc előnnyel ért célba Adame László (Nagybárkány) előtt, időeredménye 12:04. A futóknál a leggyorsabban Telek András (Zenit SE) teljesítette a távot, 14:42 alatt. A hölgyeket tekintve Reitingerné Golyán Szabina (Vitalitás SE) a hegyikerékpárosok között, míg Vágvölgyi Ildikó (Salgótarján) a futók között volt nemének leggyorsabbika.
A csúcsig tartó, 4,7 kilométeres és bő 440 méter szintkülönbségű megmérettetésben az idei évben Reitinger Gábor (Vitalitás SE) bizonyult a leggyorsabbnak, a balassagyarmati kerekes saját rekordját bő egy perccel javította meg. Második helyen az idei évad egyetlen elit férfi felnőtt kategóriában versenyző sportolója (Fenyvesi Péter az elit U23-as korosztályban indul), Kispál Máté (Salgótarjáni HKE) ért fel a csúcsra, míg a dobogó harmadik fokára ketten is felállhattak – Bene Zoltán (Gödöllői SK) és Vertich Tamás (Salgótarjáni HKE) ugyanis azonos időt teljesített. A futók között tavalyi „királyságát” egy újabb évvel meghosszabbította Langer Olivér (Zenit SE), aki közel három perces előnyt szedett össze a tömegrajtos indítású esemény második helyezettje, Szőllős András (Zenit SE) előtt. A férfi dobogó harmadik fokára Péceli Péter (Dornyay SE) állhatott fel, míg a hölgyeknél a „királynő” Rozgonyi Zsuzsanna (Salgótarján) lett.
A gyermekversenyre az ezen eseményen megszokottak szerint Kercseg-laposon került sor, ahol az eredményhirdetés után az indulókat és kísérőiket slambuccal vendégelték meg a szervezők. A hatodik Karancs Királya összességében jó mutatókkal rendelkezik, a közel száz résztvevők regionálissá emelte az eseményt. A nógrádiakon kívül Hevesből, Borsodból és Budapest környékéről is rajthoz álltak, de volt versenyző Losoncról és Veszprémből is. A Városi Bajnokság szeptember 9-én a tóstrandi SBTC-pálya környékén folytatódik majd.
A VI. Karancs Királya eredménylistája letölthető ide kattintva. További képek Babka Szabolcs facebook albumában.
Lájkoltál már minket Facebook-on? Ha nem, akkor kattins ide és tedd meg most, hogy elsőként értesülj az oldal friss információiról!
