Kalandtúra Két Keréken - lássuk a részleteket

A Kárpátok Vándorai Természetjáró Egyesület idén tavasszal is felkerekedik és megrendezi a „IV. VDO Kalandtúra Két Keréken” tájékozódási bringás versenyt és a Karancs-Medves tájegység legszebb állomásaira csábít minden kitartó biciklis túrázót május 5-én! A főszervezővel, Varga Mátéval beszélgettünk a Somoskőújfalu központú eseményről.

 

- Be tudnád mutatni a versenyt pár szóval?

- A K3, azaz a Kalandtúra Két Keréken, egy tájékozódási kerékpáros verseny, ahol induláskor a versenyzők megkapják a menetlevelüket és a térképükön első körben meg kell találniuk azokat az őrzött és őrizetlen pontokat, amelyeket a győzelem érdekében érinteni szeretnének. A K3-ban adva van egy régió/tájegység, benne rengeteg ponttal, amit tetszőleges sorrendben és útvonalon közelíthetnek meg. Emiatt a versenyzők taktikája kiemelkedően fontos, nem mindegy milyen útvonalon, mely pontokat érintik és melyeket hagynak ki, hiszen az egyes pontok érintése eltérő győzelmi pontokkal ajándékozzák meg az arra tévedőt. Kiemelkedően fontosak az úgynevezett őrzött pontok, ahol lelkes szervezők várják a versenyzőket, hogy ügyességi és tréfás feladatokkal kizökkentsék a versenyzőket. Ezeken a helyeken nem csak a pont érintéséért, hanem a sikeres feladatmegoldásért is sok-sok értékes pontot lehet begyűjteni. A gyalogos túrázók körében már régóta népszerűek az ún. tájékozódási túraversenyek, melyek mind fejben mind erőnlétben igénybe veszik a résztvevőket. Hasonló légkört, illetve kultúrát igyekszünk a kerékpárosok körében is meghonosítani a K3-mal.

- Mióta rendezitek meg a K3-at?

- A Kalandtúra Két Keréken 2008 nyarán debütált először, a Pilis Visegrádi-hegység területén. A csapatok visszajelzése megerősített minket a folyatatást illetően, így 2009-ben a Vértes, majd 2010-ben a Börzsöny rengetegében küzdhettek meg a csapatok egymással és a tereppel.

- Akkor, ha jól értem a verseny helyszíne az évente változik.

- Így van. Emiatt úgy gondoljuk, hogy a rendszeres résztvevők sem lesz unalmas a K3, hiszen mindig új tereppel, kihívásokkal állnak szemben.

- Idén hol és mikor kerül megrendezésre a K3?

- Idén május 5-én, egy szombati napon lesz a K3, régióként a magyar palóc kultúra egyik központját a Karancs-Medves hegységet szemeltük ki, bázisként pedig Somoskőújfalu hangulatos vidékét.

- Mi volt a fő motivációtok, hogy létrehozzatok egy ilyen, alapjaiban egyedülálló, versenyt?

- A fő motivációnk az volt, hogy megpróbáljuk meghonosítani egy ilyenfajta versenyt, ami a gyalogos teljesítménytúrázók körében már régóta népszerű, szeretett műfaj. Ugyanis azt szeretnénk, hogy a K3 ne csak egy legyen a sok kerékpáros verseny közül, hanem egy olyan rendezvény legyen, ahova nem csak versenyezni járnak az emberek, hanem, hogy eltöltsenek egy-két napot hasonló érdeklődésű emberek társaságában és megismerjék, kicsit belelássanak az adott régió kultúrájába, életébe. Ezért is biztosítunk a résztvevőknek szállás lehetőséget, ha igénylik, habár a verseny maga csak szombatra korlátozódik.


- Volt valami visszajelzésetek a korábbi versenyekről? Milyenek a tapasztalatok?

- Mi úgy gondoljuk, hogy sikerült valami újat becsempésznünk a hazai bringás életbe. A versenyzők visszajelzései is pozitívak voltak az elmúlt versenyekről, így szerintünk van létjogosultsága a rendezvény folytatásának. Reméljük a K3 előbb-utóbb a jövőben széles körben ismertté válik, úgy meghatározó ütközéspontja lehet a magyar amatőr kerékpárosoknak.

- Ki tudnál emelni valami különleges dolgot az idei K3-ból?

- Sokan érdeklődtek korábban, hogy lehet-e egyéniben indulni. Idén először már egyéni és csapat kategóriában is startolhatnak a bicajosok. E két kategórián belül az indulók választhatnak, hogy sprint- vagy túlélő távon szeretnének-e indulni. Így összesen négy kategória lesz jelen az idei K3-on. Természetesen kategóriáként külön díjazzuk a nyerteseket.

- Említetted a sprint és a túlélő kategóriát. Mondanál pár szót a két kategória közötti különbségről?

- A sprint kategória egy rövidebb verseny, 6 órás, szemben a túlélővel, ami 12 óra. Viszont nem csak ebben van különbség: a sprint távon se a csapatoknak sem pedig az egyéni indulóknak nem kell megoldania feladatokat az őrzött pontokon, így gyorsabban tovább tudnak tekerni. Azaz a sprintnél inkább a biciklizésre próbáljuk helyezni a hangsúlyt. Viszont mindkét kategória alapvetően tájékozódási verseny, tehát mindenkinek kell egy kicsit térképészkednie is.

- Kik a célcsoportok, alapvetően kiknek tudnád ajánlani a részvételt?

- Mivel mind a sprint mind pedig a túlélő kategóriában is indítunk egyéni versenyzőket és csapatokat, ezért szinte minden korosztálynak és kvalitású bringásnak ajánlható. A kihívást mindenki maga határozza meg, attól függően milyen kategóriában indul és mennyit szeretne tekerni, hiszen az, hogy hány pontot keres fel a résztvevő, csak rajta múlik. A terep és a szervezők csak segítséget adnak ehhez. Azonban - mint korábban is említettem - szeretnénk, ha az esemény nem csupán egy verseny lenne a naptárunkba, de közösségformáló programmá is válna. A célunk, hogy mindenki jól érezze magát, aki eljön. Ennek érdekében, lehetőség van a verseny előestéjén is már eljönni Somoskőújfalura, illetve a verseny utáni estére is maradni és csak vasárnap este hazaindulni. Azaz a K3 akár egy teljes hétvégi program is lehet. Szállást a rendezők is biztosítanak, de aki panzióra vágyik annak is megvan a lehetősége megpihenni a bázistól nem messze. Aki eljön a Karancsba az előestén, azt vetítés és bicikli szerviz fogja várni lelkes szervező gárdával, majd másnap a „futamot” követően bográcsvacsora, vasárnap reggeli is segíti a teljes értékű lazítást.

- Lesz valami díjazás a verseny legjobbjainak?

- A K3 fő támogatója a VDO, illetve a Boneshaker Bt., mint a márka hazai forgalmazója. Így a nyertes versenyzők értékes VDO-s nyeremények leendő gazdái lehetnek.

- Hogyan történik a nevezés a versenyre? Milyen dátumot kell szem előtt tartania azoknak, akik kedvet kaptak hozzá?

- Nevezni csak előzetesen lehet egy nevezési lap kitöltésével, amit az esemény hivatalos honlapján keresztül lehet elérni. A nevezés két héttel a verseny előtt, tehát április 22-ével lezárul. Szóval, aki szeretne jönni, az nevezzen minél előbb! A nevezés pontos információit az esemény hivatalos honlapján a www.k3-vdo.hu oldalon lehet megtalálni.

- Végül zárszóként és kedvcsinálóként mit üzennél a bringásoknak?

- Ha szeretnétek egy újfajta a mainstream bringás versenyektől egy kicsit más rendezvényen részt venni, ahol nem csak az számít, hogy kinek milyen bringája van és milyen gyorsan tud végigmenni a pályán, hanem a stratégiának és taktikának éppúgy nagy jelentősége van, akkor a K3-at nektek találták ki. Ha eljöttök, reméljük sok új tapasztalattal és nem utolsó sorban élménnyel fogtok gazdagodni, hiszen a kalandvágyó bringásokat idén is gyönyörű táj, technikás pálya, és lelkes szervezőgárda fogja várni. Ahogy mondani szokás, aki volt már, az azért, aki még nem volt, az pedig azért jöjjön el, és tapasztalja meg a K3 élményét! Kalandra fel!
Lájkoltál már minket Facebook-on? Ha nem, akkor kattins ide és tedd meg most, hogy elsőként értesülj az oldal friss információiról!

scroll back to top

Időjárás